A DFDC modern tánckultúra közvetítő tevékenysége

 

A DFDC Tánccsoport 2010-ben kezdte el működését a Téglási Városi Könyvtár és Kulturális Központ Rendezvénytermében, mint olyan, táncművészeti csoport, mely tevékenységével modern keretek között, mai eszközökkel teremt közösséget, formál ízlést, kelt igényt, motivál alkotói munkára. A csapatot önkormányzati intézményünk azzal a céllal hozta létre, hogy otthont nyújtson a táncot-zenét kedvelő tizenéveseknek, hogy teret, lehetőséget adjon a tehetségeknek.


A szinte azonnali túljelentkezés bizonyította, milyen nagy szükség volt a kezdeményezésre, az egyre több próba, fellépés, az egyre nagyobb ismertség, népszerűség pedig egyértelműen jelezte: a társulatnak, és ennek a művészeti ágnak van jövője Tégláson.

A kezdetben Sütő Dávid, később Szabó Dániel, valamint Nádasdi Éva közös szakmai irányításával működő csapat évről-évre növekvő taglétszámot garantált, így az ifjúsági csoport mellett az utánpótlást jelentő gyermek, később pedig a mini csoport is elindult. Vezetőik a tánc, illetve közösségeik iránti elhivatottságát jelzi, hogy az elmúlt évtizedben folyamatosan képezték, és képzik magukat, működésük óta többen közülük koreográfusi tanfolyamot végeztek, művészeti águkban ismertek és elismertek. Tanulás, vagy később munka mellett is mindent megtettek, hogy tagjaik tánctudását fejlesszék, hogy új koreográfiákat sajátítsanak el, hogy fellépéseik egyre magasabb szintet képviseljenek, és az általuk fémjelzett műfaj ne csak bizonyos rétegnek szóljon, hanem mindenki számára élvezhető, szerethető legyen. 2019. év novemberétől egyesületté alakulva is azon munkálkodnak, hogy még több lehetőséget keresve minél magasabb szinten tehessenek Téglás fiataljaiért, a település közösségéért, és annak kulturális életéért. Helyi, megyei, országos, sőt, nemzetközi versenyeken, fellépéseken a táncművészet több ágában is sikeresen képviselik generációjukat, városunkat. Ezt bizonyítják legkiemelkedőbb országos eredményeik is: mint 2015-ben „Az Év Tánca” amatőr táncversenyen a A Tánc Bajnokai” cím elnyerése, 2017- ben a Dance Faktor országos minősítő versenyen a legjobb szuperprodukcióért járó trófea megszerzése, vagy 2018-ban a Nemzetközi Minősítő Táncművészeti versenyen arany, gyémánt és korcsoport I. helyezések, valamint fődíjként a legjobb hip-hop koreográfia serlege.

Kiváló és folyamatos együttműködést ápolnak a helyi közösségekkel, intézményekkel, egyesületekkel, mint pld a kulturális központtal való együttműködésük jegyében született Modern Tánc Gála; a Téglási Teátristákkal „A dzsungel könyve” című közös musical előadás; vagy a debreceni Virágkarneválon való részvétel. Évente fellépői településünk városi eseményeinek, fesztiváljainak (Majális - Város Napja, Gulyásfesztivál, Ezüstcsengő és Advent, stb.), a társintézmények programjainak, de nem múlhat el nélkülük az országos eseménysorozat téglási állomása, a Közösségek Hete, vagy a kulturális központ által 2019-ben indított nagyrendezvény, a Streetdance, azaz Utcatánc Fesztivál sem. Az együttműködések mellett önálló programokkal is gazdagítják a város nagyrendezvényeinek sorát, Téglás közösségi program-kínálatát.

Tevékenységük helyi szintű elismerése jeléül 2018-ban felvételt nyertek Téglás Települési Értéktárába, valamint ugyanebben az évben a DFDC tánccsoport megkapta a Nemzeti Művelődési Intézet „Az Év Közössége” valamint vezetőik „Az Év Közösségépítője” díjait. Tartósan és magas színvonalon végzett táncművészeti tevékenységükért, ezen keresztül kulturális életünket színesítő, gazdagító munkájukért a DFDC tánccsoport tagjai méltónak bizonyultak Téglás Város Kulturális és Művészeti Díjára.

';