Téglás környékén az emberi élet első tárgyi emlékei Kr.e. 6000. körüli időszakból, az őskorból származnak. A település első írásos említése 1332-ben kiállított pápai tizedjegyzékben történt meg. A legkorábbi okiratokban Tiglas, Tetlas néven bukkan fel. A város nevének kialakulása még vitatott, valószínűleg egy jellegzetes téglaépítményéről kaphatta a nevét.
Az 1050-es években a Gutkeledek hozták létre a települést szláv és magyar családok letelepítésével. Meghatározó lehetett az, hogy a Tokaj-Debreceni út és a kelet-nyugati csapású vándorlási, kereskedelmi útvonalak itt keresztezték egymást.
Régóta ismert a szakirodalomban, a helyi köztudatból azonban mára kikopott, hogy egykor magánföldesúri hajdúkat telepítettek Téglásra. Rákóczi György, akkori borsodi főispán (későbbi erdélyi fejedelem) 1621. augusztus 22-én pusztán álló téglási részbirtokára telepített 28 név szerint felsorolt lovas katonát, akikhez az oklevélre utóbb rávezetett jegyzék szerint még 15-en csatlakoztak.
A magyar nyelvű, papírra írt oklevélen Rákóczi György papírfelzetes viaszpecsétje látható. Az irat ma a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltárában, Téglás község iratanyagában az úgynevezett „Rákóczi levelek” között található, amelyek a település egykori levelestárából kerültek az intézmény őrizetébe. Rákóczi az irat szerint minden „paraszti szolgálattul és adófizetéstül” mentessé tette a hajdúkat, akiknek cserébe két hónapig ingyen, azon túl zsoldért „lovuk hátán jó hadi készülettel, fegyverrel, kopjával és puskával” kell szolgálniuk. Élükön a hadnagy áll, aki esküvel kötelezi magát, hogy „akármi rossz csavargó, semmirekellő embert” nem fogad be.
Ebből az időből származik a település legrégebbről ismert címerképe is, mely az 1706-ban készült pecsétnyomón volt használatban. Téglás ezt a címerképet a későbbiekben változatlanul megtartotta. A települést többször eltiltották a hajdú jogok gyakorlásától, de mezővárosi rangját sokáig megőrizte.
A 18. század végére Bek Pál mérnök, politikus, hivatalnok szolgálatait igen nagyra értékelték a kancellárián, ezt mutatja a Magyar Hírmondóban 1797. augusztus 1-jén megjelent tudósítás arról, hogy „T. Beck Pál Úr [királyi adományként] örökös jószágul” elnyerte egészében Téglás helységet a szomszédos Bököny település „azon részével együtt, melyet eddig a F. Kamara bírt.” Ugyanekkor arra is felhatalmazta az uralkodó, hogy ezután „nevezhesse magát: de Bököny, Haereditarius in Téglás”. (Vagyis, joggal használhatja a bökönyi előnevet a „Téglás örökös ura” jelzővel.) A birtok és névadományozás hivatalos bejegyzése majdnem két évvel későbbi, 1799. március 15-i dátummal szerepel, egyebek között pl. Bökönyi Bek Annamária 1834-es „adoptionalis levelében” az ún. Királyi Könyvekben. Téglás és a bökönyi részbirtok, amely 1711 után, más elkobzott Rákóczi jószágokkal együtt került a tokaji királyi birtokok közé, akkorra már Bek Pál tulajdonában voltak, miután azokat 1798-ban megvásárolta a királyi kamarától 62.805 Rhénes (máshol Rajnai) forintért és 15 krajcárért. A hatalmas összeghez húszezer rénesforintot a Cenken, 1798. szeptember 16-án aláírt kötelezvény szerint, 1800. január 1-jei visszafizetési határidő vállalása mellett gr. Széchényi Ferenc adott kölcsön Bek Pálnak. A minden bizonnyal a tiszántúli kamarai birtokok felmérése során megismert téglási és bökönyi uradalmak megvételének körülményeit Kazinczy Ferenc meglehetősen éles fogalmazásban írta le egy német nyelvű levelében: Bek „Ő maga vásárolta meg az udvartól Téglást és Bökönyt, s e vásárlásban igen kiváló érdemeként vették figyelembe, hogy a nagy tumultusban, melyet Bernadotte zászlaja Bécsben keltett, a lovasság lovainak hasa alatt utat tört magának a francia követség palotájába, onnan pedig a Burgba stb.” „Téglásnak örökös Ura” és a falu lakosai képviseletében Siket István „Feő Biró”, D. Kovács János „Fő Esküdt”, továbbá D. Szabó János, Hevesi Ferenc, Boda Mihály „a Hellység Lakossai” 1798. december 16-án írták alá „a Földes Úri tartozások és Robottok” szabályozásáról szóló „egy esztendeig tartó” egyesség okmányt. Ennek megfelelően a királyi adományozás hatályba lépését követően szinte azonnal, 1799. március 26-án be is terjeszthette az új Urbáriumot Szunyogi Ádám szolgabíró és Pap József „ord. eskütt” a „Nemes Vármegyéhez”.
Bek Pál a tulajdonába került Téglás felvirágoztatása és rangjának emelése érdekében kifejtett hathatós tevékenysége egyik látványos eredménye volt, amikor kezdeményezésére I. Ferenc magyar király 1800. március 28-án mezővárosi címet és évi négy alkalomra vásártartási jogot adományozott a településnek. A megállapított vásárnapok január 28. (Szent Nagy Károly ünnepnapja), május 10. (Szent Gordianus ünnepnapja), augusztus 18. (Szent Heléna császárné ünnepnapja) és október 29. (Szent Narcissus püspök ünnepnapja) voltak. A vásártartási kiváltságról Bek Pál – saját kézírással – 1801. október 18-án tudósított a „H. Hadház Várossa Nemes Magistrátussának ’s Nemes Communitasnak” címzett levélben, amelyben Téglásra invitálta a hajdúváros vezetőit és polgárait az akkor, október 29-én első alkalommal megtartandó országos vásárra. A Bek-címeres viaszpecséttel díszes levélben tájékoztatta a címzetteket, hogy „Énnekem Eő Felsége Kegyelmesen megengedni méltóztatott, hogy birtokomban lévő Téglás Várossában esztendőnként négy országos Vásárok tartassanak, melly eő Felsége Kegyelmes engedelme Tettes Nemes Szabólts Vármegyében törvényes módon Közönségessé is tétetett. Ezen Vásárok közzül [...] most leg közelelebb fog tehát történni a’ mostan fojó octóber Hónapnak 29-k Napján a’ leg első vásár. Melly alkalmatosságra a’ Nemes Tanácsot, ’s Nemes Communitást, a’ midőn szivesen meg hiván el várnám, maradtam a Nemes Tanátsnak ’s Ns Communitasnak – Téglás October 18 Napján 1801-ben – jó akarója ’s kész szolgája – Bek Pál.”
A földesúr a mezővárossá emelt falu településszerkezetének mérnöki pontosságú szabályozásán túl az igazgatási rendszert is megújította azzal, hogy 1813. december 5-én hat tizedre osztotta fel a mezővárost. Az elhatárolt részek felügyeletére két-két esküdtet állított a városi képviselő testület. (A legeső választott esküdtek voltak: 1. tizedben Siket János és Szabó Gy. András, 2. tizedben Öreg Legoza Mihály, Varga Ferenc, 3. tizedben Major Mihály, Fazekas József, 4. tizedben Kovács András, Poór István, 5. tizedben Czégény István, Szilágyi György, 6. tizedben Legoza Gy. István, K. Kis András.) A település rendje fenntartásának eszköze lett a levéltár téglási gyűjteményében fellelhető ún. „Téglási fekete könyv”, amelyet 1825. március 1-jén adományozott a földesúr a városi főbírónak. Ebbe az 1825 és 1850 között használt nyilvántartó könyvbe kellett feljegyezni a helyi bíró minden büntető ítéletét. A zömmel kisebb súlyú esetek, pl. lopás, káromkodás, rendbontás, verekedés, elöljáróval szembeni engedetlenség és az azokkal kapcsolatban meghozott döntések kerültek a könyvbe. A kiszabott ítéletek zöme pénzbírságot, kártérítést, korbácsolást, pálcázást, áristomra (elzárásra) büntetést jelentett. Téglás mezőváros Bek Pál földesurasága idején töretlen fejlődést mutatott. A II. József által elrendelt és 1784/87-ben Magyarországon elvégzett első népszámlálás Szabolcs vármegyei összesítésében, az akkor még teljes egészében királyi kamarai birtokként a tokaji uradalomban felmért Tégláson 177 házat, 213 családot (valójában háztartást) és 1033 tényleges népességszámot összegeztek a felméréseket végző katonák. A következő hivatalos adatfelmérést négy évtized múlva, a Bek Pál halálát követő évben, 1828-ban hajtották végre, és 1463 lakost számoltak össze a közben mezővárossá előléptetett településen. A város népességmegtartó erejére utalva, a lakosság száma az előző adattal összevetve jelentős, 41,6 % os növekedést mutat. Az 1828-as összeírás latin nyelvű táblázataiba akkor 105 önálló téglási adózót jegyeztek fel. A személynévi rovatok elemzése szerint Téglás akkori adózó családjai között a legtöbben, számszerűen 12-en Legoza nevűek voltak. Utánuk számsorrend szerint 10 Szabó, 7 Kovács/Kováts, 7 Pór, 6 Hevesi, 5 Tóth, 4 Kiss, 3 Forgáts, 3 Guti, 3 Nyiri, 3 Sigér, 3 Siket, 2 Deák, 2 Dérsán/Dérsány, 2 Simon, 2 Szilágyi, 2 Tsétsi, 2 Varga nevű család volt a listán. Rajtuk kívül 1–1 előfordulásban a Baji, Biró, Csenyi (vagy Eszenyi?), Deák, Dobszai, Fazekas, Házi, Kabai, Kálmán, Kalmár, Karikás, Kemetsei, Kotsis, Major, Mészáros, Molnár, Takáts, Tolvaj, Tsonka, Tzegényi és Tzigány családnevek szerepeltek.
A téglási Bek-, majd Degenfeld-kastély és parkja Bek Pál a vásárlással, illetve királyi adományként tulajdonába került birtokok közül Téglást választotta lakhelyéül. Zseniális építészi és városrendezői vénáját, továbbá földmérői szaktudását dicséri, ahogyan Téglás hagyományosan falusias szerkezetét megváltoztatta, utcáit kiszélesítette és egyenes vonalra igazította. A sakktáblaszerűen szabályos építési tömbök kialakításával évtizedekkel megelőzte korát és évszádokra biztosította egy rendezett város településképének alapjait. Az akkori faluközponthoz szorosan illeszkedett az uradalom központja, benne a kastély és park területe, amelyet a település házai nyugati szomszédságában, egy kissé magasabban fekvő részen mért ki. Jelzésértékű és frappáns az a megoldás, ahogyan összekapcsolta udvarházát a lakott faluval. A kastélypark főkapujához vezető – jelenleg Úttörő – utca nyílegyenes vonalát pontosan a református templom hossztengelyének folytatásában jelölte ki. A későbbi udvarház helye és környezete eredetileg lakatlan volt. Kazinczy írásából is tudjuk, „nem lévén ott az előtt semmi ház, [ahol] eggy kibeszéllhetetlenül kies Angl. kertet ’s Anglus ízlésű házat építe.” Az 1800-ban elkezdett kastélyépítés éveiben már szépen megszaporodtak azok a különleges növények, amelyekből valóságos botanikus kertet alkotott. Több írás szól arról, Bek Pál a zömmel külföldről hozatott növényritkaságait mennyire féltékenyen vigyázta. Kazinczy szerint pl. „azon kőtábla mellett, hol Vendégeivel sub dió akar ozsonnázni, sok egyéb külföldi növevények köztt eggy pár gyönyörű fa állott, mellyhez a’ mint közelítőnk, Beck olly forma grimaszt tett, melly nékem ezt látszott mondani: ezt illetni nem szabad, ’s még csak megnevezni sem szeretném, és így nem is illettem ’s meg sem kérdém nevét. Anarcson hallám más nap, melly élességet követett volna el Beck az Anarcsiakon, azt gyanítván, hogy az ő otthon nem létében ők vitték el a’ fa’ magvát, melly akkor érett volt, ’s örültem, hogy a’ grimaszt interpretálni tudtam.” A három oldalról zárt és a falu felé nyitott, belső udvarával „U” alakra elrendezett nagyméretű kastély tervezője és építőmestere ismeretlen. Egy leírásban találunk ugyan – hivatkozás nélküli – utalást arra, hogy Bek Pál talán egy – ismeretlen – olasz építőmesterrel terveztette meg azt valamelyik angliai kastély mintájára. A kastély építéséhez szükséges téglát helyben égették, a mészkövet pedig zempléni kőbányából szállították ökörfogatokkal Téglásra. Az építési kövek egyik lelőhelyét Kazinczy is említi: „Hozzám minteggy 1 óra az a’ homokkő-bánya, a’ honnan Debreczenhez 2 órányira Beck Pál a’ faragott követ basszényainak hordatja” Korabeli és utólagos közlések megegyeznek abban, hogy 1800 és 1803 között megvalósult az épületegyüttes alakja, elrendezése a későbbi korokban már ritkán alkalmazott forma, a cour d’onneur kastélyépítészet mintáját követte. A többek között építészetet is tanult földesúr közvetlenül és szorosan felügyelte, irányította a klasszicista stílusjegyekkel megvalósuló épületegyüttes kivitelezését. Erről is írt Kazinczy, aki 1802. május 30-án, a munkálatok közepén járt Tégláson. Akkor kizárólag a leendő kastély különleges növényekkel beültetett kertjét tekintette meg. Személyes találkozásuktól megkímélte Bek Pált, aki akkor éppen „lába szárát ketté törte ’s ezen kínjaiban fekvék.” A rabiátus természetű földesúr balesetét szó szerint így jegyezte fel: „Szokott módja szerént rettentő káromkodásra fakadt, hogy a’ Kőmíves valamit nem úgy csinált mint néki látszék jónak, ’s parancsolta hogy igazítsa-meg. Ez nem értette a’ parancsolatot. Beck tehát az Atya-Istenen kezdvén a’ czifra szitkot ’s nem tudom kin végezvén, mégyen felfelé a’ deszkázaton, ’s midőn ott is ugyan-azt űzné, olly helyre hág, a’ hol a’ deszka’ vége nem feküdt támaszon, ’s káromkodása alatt lezuhant, ’s valami rakás vasban lábaszárát ketté törte. Ezt a’ hivők isteni bosszúnak vették; a’ Lucrétz’ tanítványi mosolyognak ezen az ő hiteken: de annyi csak bizonyos, hogy a’ káromkodás, az oktalan szó, és a’ pajzánság nem lehet eszes ember’ dolga.” Éppen évszázaddal később Móricz Pál is beszámolt a szerencsétlen esetről, elmesélve a „gyönyörű büszke kastély” építése alatt bekövetkezett lábtörés történetét. Majd azt is, hogyan törte el újból Bek Pál, immár saját maga egy kalapáccsal a rosszul összeforrt csontot, amelyet orvosok helyett egy falusi parasztasszony gyógyított meg, a törött lábat helyesebben illesztve deszkák közé. A következő év májusában ismét Kazinczy írásából értesülünk Bek Pál új házáról, amelyet, Orczy László kíváncsiságát kielégítve, mint mondta: „érdeme szerént magasztaltam.” Máskor sem fukarkodott a kastély dicséretével. Az angol mintára utalva közölte: „Nem eredeti ez, mert egy London környéki királyi épület kicsinyített mása, hanem oly szép, hogy a szemlélőt frappírozza.” Az egyemeletes úri ház déli homlokzatának közepén kialakított főbejárathoz a kapusháztól íves feljáró vezetett. A kastély és udvarának, parkjának az építkezést követő fél évszázaddal későbbi megjelenését Barabás Gyula 1978-ban, Gusztrinyi Sándor 1861-es újságcikkét felhasználva írta le: „A kastélyt és valamennyi gazdasági épületet [az építtető Bek Pál] körülvétette egy töltéssel és sánccal. A sáncot sűrű akáccal ültette be. Az udvarra úgy lehetett bejutni, hogy az egyik út az erdő szélén ment, a másik meg a templom felől a kapusháznál. A kapusháztól jobbra virágoskert volt. Bal felől sűrű tölgyes erdő fekszik. A virágoskert közepén pavillon volt fenyvesekkel körülvéve, amely igen regényes kilátást nyújtott annak, aki arra felé ment. Északon található egy nagy méretű üvegház, amelyben több, mint 30 000 db különböző éghajlatot igénylő növény van. (Az üvegház alapját a csatorna és vízvezeték fektetésekor megtaláltuk 1977-ben.) Innen keletre van a nagy halastó, amely vízzel, s nagyszerű szökőkúttal van felszerelve. Ezeknek a végén emelkedik a kastély. A második kapunál, a bal oldalán van a szökőkút, amelyből a halastó táplálkozik. A harmadik kapunál van a számtartó lakása szemben a kastéllyal. Az egész udvar egy négyszöget képez, bal oldalán sorakoznak fel a gazdasági épületek, szemben, nyugatra a tiszttartó lakása van. Jobb oldalon a nagyszerűen kiképzett angolkert látható, különféle fákkal gazdagon ellátva. A várkastély előtt álló facsoportok rondellát képeznek. A kastély udvartól nyugatra a majorsági udvar fekszik, lent a sík területen, majd a gazdasági épületek sorakoznak, s kiemelkedik a gőzmalom, szeszgyár, magtárak, csűrök stb., ezek mind jó karban vannak.” Az épületrendszer máig sem pontosan tisztázott mértékű bővítése és átalakítása kb. az 1860-as, 1870-es években következett be. Ekkor a kastély nyugati homlokzatán falazott pillérek közötti kocsi aláhajtóval alakították ki a mai főbejáratot egy új, emeletes épülettoldalékban. A kastély átalakításait követő állapotokat egy 1971-ben megjelent kiadványból lehet legpontosabban felidézni. Az aláírás nélküli, de minden bizonnyal Sápi Lajostól származó szöveg szerint „Az egyemeletes, négyszögletű alaprajzú kúria főbejárata az épület tengelyében, a parkon keresztül megközelíthetően, a déli homlokzat elé épített oszlopos kocsialáhajtóban helyezkedik el. Megközelítésére az utcai bejárótól induló ívesen emelkedő út vezet, amely az érkező fogadását hangulatossá, ünnepélyessé teszi. A kocsialáhajtó lapos mennyezetét az emeletről nyíló terasznak képezték ki, kovácsoltvas védőkorláttal szegélyezve. Az épületnek ez a homlokzata páros ablakritmussal, öt rizalitra van felosztva, amelyek a központhoz közelítve, enyhe előugrással emelik a hosszan elnyúló homlokzat árnyékhatását. Itt az 1:2 arányú ablakokat klasszikus párkánykeretezés és kiugró szemöldök díszíti. Az alkalmazott magas hajlású cserépfedél a nagy tömegű épületegységet még jobban kiemeli. Az oldalhomlokzatok kialakítása hasonló a déli főhomlokzat kiképzéséhez, de rizalitok nélkül. Az ablakok és ajtók keretezése követi a korábban ismertetett kialakítást. Az épület csak részben van alá- pincézve. A földszinti helyiségek téglaboltozattal készültek, az ablakoknál szintén mintás boltozat kialakítással. Az ajtók kiképzése, keretezése empire stíluselemeket tartalmaz. ... A hátsó gazdasági udvarban derékszögben, hosszan elnyúló földszintes gazdasági épület áll, amely korábban istálló volt. ... A cseréppel fedett földszintes épület a 19. század második felében épült romantikus stílusban. A homlokzaton végigvonuló kiugró oszlopok fölött tagozott boltövek zárják le az enyhén visszaugró mezőket, amelyek érdekes árnyékhatást biztosítanak az épületnek. Az íves fülkékben helyezték el a helyiségek megvilágítására szolgáló ablakokat, külön keretezéssel. Az épület homlokzati kiképzésében alkalmazott nyerstégla díszítés Vecsey Imre debreceni építőmester gyakorlatára vall.” Bökönyi Bek Pál és 1803-ban elkészült téglási kastélya számtalan tekintélyes vendéget fogadott. Egyik ilyen magasrangú látogatója Károly „Ő Tsászári Királyi Fő Herczegsége” volt. A méltóság 1807. május 13-án Várad felől Debrecenbe érkezve, aznap még ott, a város Fehér Ló vendégfogadójában szállt meg, de a másnapi városnézést követően este Hadházon és Tégláson kezdte Szabolcs vármegyei látogatásait. A „Cs. K. Kamarás”. 1822. szeptember 5 én Chumberland „Anglus K. Herczeg” és Ferdinánd „Királyi Fő Herczeg /…/ Országunk Fő Hadi Kormányzója” számára adott igen gazdag ebédet a kastélyában Tégláson, akik onnan utaztak tovább Debrecenbe. A hercegek már előző napon is Bek Pál vendégei voltak, de még nem Tégláson, hanem tokaji házában, „melly ez előtt a Kaputzinus Atyák Klastroma volt.” Az előkelőségeknek tokaji „asszú-szőlő” borral tálalt pazar vacsorát szervíroztak és mindketten ott is éjszakáztak a tokaji kúrián. (Bek Pál 1814-ben árverésen szerezte meg a tokaji „régi Rákóczi házat, a korábbi pálos kolostort.” Az először 1470-ben létesült tokaji rendház 1537 után lett a Rákóczi család kúriája. A kapucinusok az 1720-as évektől voltak az ingatlanon, amíg a II. József-féle, 1782-ben kihirdetett feloszlatási rendelet nyomán, 1786-ban ez a szerzetesrend is távozni kényszerült Tokajból. Telkük és az épülterendszer a kincstárra szállt és a Magyar Kamara kezelésébe került. A Tokaj, Bethlen Gábor utca 36. szám alatt ma is álló, magas fallal körített, többször átalakított, bővített hatalmas épületegyüttes Bek Pál után, leányági örökléssel Degenfeld-birtok lett. 1884. október 18-án került gróf Degenfeld Schomburg Ilona gr. Tisza Istvánné, majd 1914. január 9-én gyermeke Tisza Paulina báró Radvánszky Béláné tulajdonába, akitől 1916. október 16-án vásárolta meg az államkincstár.
A téglási Bek kastély és különleges környezete a magyar szellemi élet nagyjait is megihlette. Kazinczy Ferenc több alkalommal járt Bek Pál udvarházában. Tudjuk, 1804-ben a betegségéből lábadozó Csokonai Vitéz Mihály is vágyakozott „a téglási együgyű áer, a boldog erdő, az újjító víz, a kert, melly a halandók paradicsoma, a ritka plánták, a Természet érzékeny fiainak kincse és pompája” után. Viszont a nagybeteg költő már nem jutott el Téglásra. Ő és „utolsó pártfogója” Bek Pál találkozásainak egyik alkalma Váradon, Csokonai betegségének végzetes kiújulása helyszínén volt. Oda másik mecénása, Bek Pál barátja gróf Rhédey Lajos (1763–1831) hívta meg, aki elhunyt felesége kohányi Kátsándy Terézia (1764?–1804) „hercegi pompával” lezajló temetési szertartásához búcsú beszéd megírására és elmondására kérte fel a poétát. Bek Pál művészetpártoló szerepéről több helyen olvashatunk. Ismert 1804. szeptember 13-i levele, amelyben Csokonaival közli, szívesen várja Téglásra. A költőről alkotott véleményét is kiolvashatjuk a sorokból: „Gyönyörködni fogok rajta, ha egy oly betses hazámfia, kinek jeles elméjét örvendve tsudálom, házamat menedik helynek fogja választani, ezen rövid és fergeteges életben.” Kazinczy, aki nemegyszer erős kritikával írt Bek Pálról, műveltségét, szépérzékét, mecénási magatartását nagyra tartotta. Egy 1814-ben Kölcseyhez írt levelében felidézte, hogy Bek Pál Kölcsey Ferencet invitálta egyik bécsi utazására. („Draveczkiné húgommal Consil[iarius] Becknél voltam eggy estveli társaságban, vacsorán és bálban, ’s más nap tulajdon házánál. Sokat beszéllék kedves Uram Öcsém felől, ’s nehezteltem Uram Öcsémre, hogy vele Bécsbe nem ment-fel holott szívesen hívta.”) A földesúr büszkeségei, a téglási kastélypark, a különleges fák virágok, üvegházának botanikai ritkaságai a Debreceni Református Kollégiumot is szolgálták. A hírneves iskola 1823-ban nevezte ki Kerekes Ferencet a botanika professzorává. Debrecenben akkor még nem volt és még sokáig nem valósult meg a posványos Paptaván – mai Déri Múzeum és parkja helyén – a kollégiumi füvészkert. Ottani kialakítását 1821-ben Bek Pál, Debrecen királyi biztosaként rendelte el, egyben javasolta a városi szenátusnak, tegye meg kertigazgatónak Fazekas Mihályt. Miután viszont a botanikai gyakorlati oktatási tér nem készült el, Kerekes professzor egészen 1834-ig Téglásra zarándokolt diákjaival Bek Pál kitűnő gyűjteményeihez.
A település mellett haladó Debrecen-Nyíregyháza vasútvonalat 1857-58-ban építették, ami a város megerősödését eredményezte.
1876-ig Téglás Szabolcs, utána Hajdú vármegyéhez tartozott. 1904-ig volt mezőváros, utána község lett.
Az I. és II. világháború Téglást sem kímélte: 114-en estek el a frontokon, de civil áldozatok is voltak. A II. világháború idején a zsidó lakosságot elhurcolták. A két világháború áldozatainak nevei bronz falevélbe öntve találhatók a város főterén 1992-ben felavatott Világháborús Emlékművön.
A település az 1950-es évekig mezőgazdasági jellegű volt, a TSZ az '50-es években alakult. Az ipar az 1950-60-as években jelent meg a Hajdúsági Iparművek idetelepítésével. Az ipari nagyüzem vonzásának hatására rohamosan nőtt a település lakóinak száma. A mezőgazdaság helyett az ipar lett a meghatározó.
Téglás 1970-ig község, majd nagyközség volt.
1984-ben az akkori pártpolitika hatására összevonták a szomszédos Hajdúhadházzal. Az erőszakos egyesítés megtörte a település fejlődési ívét. Ez alatt az idő alatt egy új, közös városközpont kialakítására törekedtek, így ma a két város összeér. 1989-ben Hajdúhadháztéglást várossá nyilvánították. Mivel a téglásiak méltatlannak és indokolatlannak tartották az összevonást, a rendszerváltás után, 1990-ben népszavazással kezdeményezték a szétválást. A Magyar Köztársaság elnöke 1991. május 1-től mindkét helységnek városi címet adományozva engedélyezte a településegyesítés megszüntetését.
A rendszerváltás óta Téglás szépen fejlődik. A település vezetői törekednek a városi ranghoz méltó arculat, intézményi és infrastrukturális ellátottság kialakítására.