„Versben üzenem” - Magyar Költészet Napja Tégláson

 

   Mint az országban sok helyen, Tégláson is rendhagyó módon ünnepelték az emberek a líra ünnepét. A városi könyvtár „Versben üzenem” címmel meghirdetett felhívásában a veszélyhelyzet miatt otthon maradottakat házi videó készítésére, legkedvesebb költeményük elmondására kérte.


   A település egy emberként állt az akció mellé, kicsik és nagyok szavalták el a magyar líra gyöngyszemeit, jelképeként összetartozásuknak, a nehéz időszakban is erős közösségüknek.


   A nemes ügyhöz az elsők között csatlakozott a Téglásról elszármazott Gubás Gabriella, vagy a szintén helyi Kurely László színművészek, de örömmel küldött verset a református egyházközség, a helyi színjátszókör, a könyvtár csapata, valamint számos gyermek- és felnőtt olvasó, akiknek szavalata egyúttal a „nem vagyunk egyedül” bíztatásává lett.
 

   Az óriási érdeklődés kísérte versmondók sorát Szabó Csaba polgármester zárta, az első fennmaradt magyar verssel, egyik legkorábbi nyelvemlékünkkel utalva közös gyökereinkre, kitartásra buzdítva nem csak a téglásiakat, hanem minden magyar embert határon innen és túl.  

Németi Katalin könyvtárvezető

 


A „Versben üzenem” felhívásra beérkezett házi videók megtekinthetőek a

Téglási Városi Könyvtár és Kulturális Központ facebook oldalán

 

';