Téglási kolostoros

 

A rendszerváltás követően, amikor a közösségi rendezvények újra feléledtek akkor jött az ötlet, hogy kellene egy olyan ételt készíteni, ami kifejezetten szabad tűzön készül. Baráti társaság a kerti főzések alkalmával kísérletezett milyen húsos étel lenne erre a legmegfelelőbb. A kolostoros eredetileg pulykahúsból készült nyers édeskáposztával.

Folyamatosan fejlődött az edényzet, a felszerelés így most már nem akadály a még nagyobb létszám kiszolgálása sem. A nagyközönség először a Téglási Piac átadásakor kóstolhatta meg az ételt. A rendezvény akkori díszvendége Benke László (vagy ahogy sokan ismerik Benke Laci bácsi) többszörös világbajnok mesterszakács és mestercukrász volt, aki azt tanácsolta a szakácsoknak, hogy minél hamarabb kereszteljék el mesterművüket. Benke László azt is hozzátette, hogy ilyen jellegű ételt Erdélyben és szlovákiai magyar településeken főznek.

 

Szilágyi Ferenc, Ferencz József, Rós Lajos, Suhaj Ferenc, Kemecsei Sándor, Antal Sándor tagokból álló csapat az évek során kitapasztalta, hogy a pulykahús helyett inkább sertéshúsból készítik az ételt, mivel általában 300-400 főre de nem ritka, hogy ennél nagyobb létszámú vendégekre főznek. Ilyenkor  1-2 nappal előtte a húst bepácolják.

 

Kezdetőktől nagy sikere volt az ételnek, több megyében is (Szabolcs, Borsod, Heves. Csongrád,) is sikeresen szerepelt a nagyobb rendezvényeken.

Ezen sikerek folytán ebben az évben a közmédia is felfigyelt rá, a Gasztroangyal c. műsorban is szerepeltek szakácsaink. A siker meghozta a gyümölcsét, hiszen 2015 nyarán a Derby és Gasztroangyal Fesztiválon a Kincsem parkban a „Gasztroangyal” sátrában a Téglási kolostorost fő ételként szolgálták fel.

Nemcsak a téglási rendezvények kísérő étele, a Hajdúhadházi Káposztás napoknak nélkülözhetetlen ételévé vált a Téglási Kolostoros.

A lengyel külügyminiszter mellett Schmidt Pál, Bokros Lajos is megkóstolhatta már e finom ételt.

A téglási kolostoros egy helyi kezdeményezésből indult, az évek során egyre többen ismerték meg és kóstolhatták e remek ételt. Ahogy a jellemzésben is említettem, országos ismertséget is szerzett így méltán büszkék lehetünk szakácsainkra, hogy településünk hírnevét ilyen módon is öregbítik.

 

A kolostoros receptje:

Téglási kolostoros káposzta, szabadtéri tűzön készítve

Hozzávalók:

(10 fő részére)

2 kg sertéstarja (lehet csirke-, vagy pulykamell is)

5 kg édeskáposzta (hadházi laposkáposzta)

1,5 kg rizs

1 kg vöröshagyma

1 l olaj

Fűszerek: só, bors, bazsalikom, őrölt kömény

Előkészítés:

A húst felkockázzuk, 1-2 napra olajos, fűszeres, hagymás pácban, hűtőszekrényben érleljük.

Elkészítés:

Vastárcsán a húst fehérre pároljuk, majd sütjük. Amikor a hús félig kész, az előkészített, nagyobb darabokra vágott vagy tördelt, vékonylevelű édes káposztát hozzáadjuk.

A rizst előfőzzük, ezután összekeverjük a húsos káposztával. Ízlés szerint fűszerezzük, készre főzzük. Ha elkészült az étel összekeverjük, és rövid pihentetést követően tálaljuk.

 

Jó étvágyat kívánunk!

 

 

';