A Téglási Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény a Kézműves Udvar színes kavalkádjával idén immár kilencedik alkalommal gazdagította a Gulyásfesztivál programjainak sorát.
A Városi Mozi előtti útszakaszt népi iparművészek, ill. a népművészet elismert mesterei lakták be, és kínálták országszerte híres portékáikat.
A fesztivál bejárata felé sétálók a szebbnél-szebb kézműves termékeket árusító standoknál a készítés folyamatába is beleshettek, megismerhették pld. a gyöngyfűzés, vagy a csipkekészítés fortélyait, és színvonalas termékekből vihettek haza vásárfiát.
A Családi Kuckó előtti kis téren a Könyvtár által összeállított szabadtéri fotókiállításon most először láthatták az érdeklődők településünk Helyi Értéktárának gazdag gyűjteményét, mely szeptember második felében a könyvtár falai között, majd állandó helyén, a Helytörténeti Kiállító Teremben kerül bemutatásra.
Szintén a kis tér adott otthont a tavaly óta népszerű Könyv-Turi válogató kosarainak is, melyekben a könyvtár leselejtezett könyveiből tetszés szerint válogathattak a régi kiadványok kedvelői,
….majd megpihenhettek a Limonádézó asztalainál, ahol a könyvtár munkatársai saját készítésű, ingyen hűsítőkkel, várták az arra sétálókat.
Helyi értéktárunk csapata, a Téglási Teátristák tagjai is itt rendezték be Fotózkodó sarkukat, hogy előadásaikat idéző népies környezetben, jelmezekben, és vidám hangulatban fogadják a velük fényképeket készítő járókelőket.
További képek a rendezvényről!