Városi Galéria: Gonda Zoltán állandó kiállításának művészeti anyaga

 

A Kiállítóterem épületében kapott helyet a Városi Galéria is Gonda Zoltán debreceni képzőművész állandó kiállításának bemutatására. A megnyitóra 2014. október 6-án került sor. Egy olyan kisvárosban, mint Téglás rendkívül meghatározó az emberek számára, hogy a városközpontban található meg minden olyan intézmény, mely számára fontos. A lokálpatriotizmus érzelemi kötődést jelent mindahhoz, ami körül vesz bennünket, ahol élünk és meghatározza mindennapjainkat. Mindemellett a galéria egy olyan, nemzetközi jelentőséggel bíró festő, grafikus alkotásainak állandó kiállítása, aki tanulmányait a debreceni Képzőművészeti Körben végezte, Félegyházi László, Menyhárt József voltak mesterei és számos európai, afrikai és ázsiai országban járt tanulmányúton. 1965 óta rendszeresen szerepel egyéni és csoportos tárlatokon. 1977-ben Debrecen város alkotói ösztöndíjával jutalmazták  ; 1978-ban Budapesten, a Történeti Múzeumban rendezett országos kiállításon és pályázaton első díjat nyert ; 1979-ben országos kitüntetést kapott rajzpedagógiai munkájáért ; 1997-ben , 2000-ben és 2006-ban a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány ösztöndíját kapta ; 1997-ben a debreceni Megyei Őszi Tárlat nívódíjasa ;   1999-ben Téglás Város “Sorozatok” pályázat I díját nyerte ; 2003 - Vajai nemzetközi Művésztelep Nívódíjasa. 

 Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, a Szolnoki Tisza Művésztelep alapító tagja. Szabadúszó alkotó, számos tipográfiai-művészeti munkát jegyez.

„Hiszem, hogy aki új világot szeretne teremteni saját eszközeivel, hasznára lehet az emberiségnek – vallja Gonda Zoltán. Városunk büszke lehet arra, hogy egy ilyen volumenű és gondolkodású művész alkotásainak letéteményese.

A Városi Galériában megnyílt állandó kiállítás tollrajzokat, linómetszeteket, ceruzarajzokat, vegyes technikával készült alkotásokat, összesen 13 db. letétbe helyezett grafikai alkotást tartalmaz. Továbbá a galéria gyűjteményének részét képezi 22 db. olaj és akril festmény, melyeket a művész Téglás városnak ajándékba adományozott.

Ezáltal a település egy komoly művészeti és anyagi értéket képviselő gyűjtemény birtokába jutott, melynek fenntartása, nyilvánosság által hozzáférhetővé tétele, megismertetése az önkormányzat ugyanolyan feladata, mint a Helytörténeti Kiállító Terem működtetése.

A szintén a Téglási Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény tagegységeként funkcionáló Gonda Zoltán Galéria hivatalos nyitvatartási rendjén (kedd, csüt.: 13.00-17.00) túl előadásokkal, csoportos foglalkozásokkal várja a művészetet kedvelő felnőtt, ill. gyermek közönséget. A jövőbeni tervek alapján a teremben más művészek, téglási alkotók időszakos kiállításai is helyet kapnak.

A galéria ezáltal képviseli a helyi, valamint a település határain túllépő, magyar, sőt nemzetközi művészeti értéket. 

 

';