A Téglási Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény az elmúlt hétvégén 10. alkalommal köszöntötte házigazdaként, szervezőként a Városi Moziban a közönséget, valamint az est fellépőit, közreműködőit a Téglási Teátristák fennállásának jubileumi díszelőadásán.
A születésnapját ünneplő színtársulat, valamint a DFDC Tánccsoport idei hagyományos évadzáró karácsonyi premierjével két estén keresztül töltötte meg a termet és játszotta teltház előtt fergeteges sikerrel „A dzsungel könyve” című zenés játékot.
Sáreczki Gyula csoportvezető-koreográfusnak, Sáreczki Judit rendezőnek, valamint a társulat tagjainak Czibere Béla polgármester minden jelenlévő nevében köszönte meg a csodálatos színházi élményt és az elmúlt egy évtizedes munkát, még számos sikeres fellépést kívánva a Téglási Teátristáknak.
A szervezők külön köszönetüket fejezték ki Sütő Dávidnak és Szabó Dánielnek, a DFDC csoport vezetőinek és a tánckar minden tagjának, akiknek dinamikus, sodró lendületű koreográfiája még élvezetesebbé varázsolta az előadást.
A könyvtár felkérésére az ünnepség meglepetés vendégeként a Téglásról elszármazott, mára az ország egyik legtehetségesebb fiatal művésze, Fejszés Attila, a Győri Nemzeti Színház tagja üzent színjátszóinknak, és kívánt videó-felvételen keresztül valamennyi jelenlévőnek boldog ünnepeket.
A musical díszelőadásán a szervezők születésnapi tortával köszöntötték és vendégelték meg az ünnepelteket, illetve hozzátartozóikat.
Köszönet az est valamennyi közreműködőjének, támogatójának:
A Téglási Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény munkatársai.
A rendezvényről készült további képek itt megtekinthetők!