II. ÖKO EXPO Kiállítás és Konferencia
2021. október 1-2. Hajdúnánás, Kendereskert
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezőként két éve rendezte meg az első ÖKO EXPO kiállítás és konferenciát – hagyományteremtő jelleggel –, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egy év kényszerű kihagyás után ismét gazdag programkínálattal várjuk az érdeklődőket október 1-2-án Hajdúnánáson, a Kendereskertben. A rendezvény megvalósításában támogató partnerünk a Magyar
Biokultúra Szövetség, a Kelet-magyarországi Biokultúra Egyesület, a Biokontroll Hungária Kft., az Agrárminisztérium, a Debreceni Egyetem és Hajdúnánás Város Önkormányzata.
Rendezvényünket az a szándék hívta életre 2019-ben, hogy az egyre növekvő hazai ökológiai szektor
szereplőinek közös megjelenési platformot kínáljon, találkozási felületet az öko gazdálkodásban
érintett termelők, feldolgozók, kereskedők, szolgáltatók, illetve tudományos szakemberek,
szaktanácsadók részére. Megerősítést nyert, hogy folytatni kell a hiánypótló kezdeményezést, van rá
igény, és van hozzá téma bőven.
A kiállítás és konferencia két napjának kínálatát úgy állítottuk össze, hogy a szakmai programokat,
előadásokat, kerekasztalbeszélgetéseket könnyedebb közönségprogramok, látványos bemutatók
kísérjék, tartalmas élményeket kínálva a látogató szakembereknek, családoknak, az ökológiai
gazdálkodás iránt érdeklődőknek. Minden program a kiállítás tematikája és szemlélete köré épül,
beleértve a legkisebbeknek szóló interaktív öko játszóházat is.
Maga a helyszínválasztás sem véletlen, hiszen mi adhatna hitelesebb keretet egy ökológiai kiállításnak,
mint egy ökológiai mintagazdaság, lenyűgöző őshonos állatparkjával. A szakmai konferencia fő
fókusza a precíziós technológiák jelentősége, a közétkeztetési reform nyújtotta lehetőségek és
kihívások, valamint az ökológiai gazdálkodásra átállás. Látogatóink mintegy 40 – input-anyagokat,
szolgáltatásokat, szaktanácsadást, a legmodernebb technológiákat, munkagépeket, gépalkatrészeket,
analitikai műszereket kínáló – kiállítóval találkozhatnak, erősíthetik szakmai, üzleti kapcsolataikat,
illetve kóstolhatnak, vásárolhatnak kiváló biotermékeket. A rendezvény mindkét napján gépbemutatót
tartunk, ahol a szántóföldi és kertészeti művelés gépeit tekinthetik meg az érdeklődők működés közben,
de látványos drónbemutató is lesz.
Az iskolákat is megszólítjuk, a biogazdálkodás iskolákban történő bevezetéséről szóló izgalmas
előadással. A közétkeztetésben részt vevőknek pedig gasztroversenyt szervezünk gyerekzsűrivel,
valamint bemutatásra kerül a Hajdúnánási program, mintafőzéssel egybekötve.
Bízunk abban, hogy minden látogató megtalálja a számára izgalmas, érdekes élményeket, értékeket.
Várunk minden érdeklődőt!
A részletes program a www.nak.hu/okoexpo oldalon található.