Kitüntetések - 30. Városnap

Téglás önálló várossá válásának 30. évfordulóján kitüntetések kerültek átadásra.


A kitüntetések nagyobb része a Covid-19 járvány elleni védekezésben leginkább frontvonalban harcolókat ismeri el. A veszélyhelyzetre tekintettel az önkormányzat jogkörében eljárva, de a képviselőtestület javaslatait figyelembe véve, velük egyetértésben döntött Szabó Csaba polgármester az elismerésekről.

Téglásért Díszoklevéllel köszöni meg az orvosok és ápolók lelkiismeretes, példamutató és szakszerű munkáját:

Dr. Jurás Enikő, Dr. Silye Mihály és Dr. Tóth László Tamás felnőtt körzeti orvosoknak, és

a munkájukat segítő ápolóknak: Kis Lászlónénak, Dr. Silyéné Lisztes Andreának, Pór Sándornénak.

   

Polgármester úr megköszönte orvosainknak, ápolóinknak, hogy a fáradság és kimerültség ellenére nem adják fel; és versenyt futnak az idővel, a vírussal szemben az emberek életéért.


Téglás Városért kitüntetésben részesítette Brutóczki Sándor téglási vállalkozót, aki önkéntes felajánlásként a téglási családoknak a járvány elején szájmaszkot adományozott.

A városért végzett 38 éves kiemelkedő és áldozatos munkája elismeréseként Egészségügyi-, és Szociális Ellátásért Díjat adományozott Tahóczki Györgyné kisgyermeknevelőnek, a Városi Bölcsőde munkatársának.

Téglás Város Sport Díj kitüntetéssel ismerte el Sigér Dávid Miklóst, városunk szülöttét, kiemelkedő sporteredményeiért. A labdarúgó-bajnokság miatt, Sigér Dávidnak 2021. május 10. után tudja átadni polgármester úr a díjat.

Valamennyi kitüntetettnek gratulálunk!

 

';