Tájékoztatás - Védelmi intézkedésekről

Tájékoztatás

a Kormány koronavírus járványt érintő újabb intézkedéseiről


 

A Kormány a hárommillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő naptól (ezt a Belügyminiszter határozatban fogja megállapítani) a járványügyi védelmi intézkedéseket az alábbiak szerint enyhíti:

 

Vendéglátó üzletek működése

 

A vendéglátó üzlet kerthelyiségében vagy teraszán reggel 5 óra és este 9.30 óra között a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett.

 

A vendéglátó üzleten belül mindenki köteles maszkot viselni, kivéve a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy.

 

A vendéglátó üzlet kerthelyiségében vagy teraszán a vendég nem, a vendéglátó üzlet vendéggel érintkező munkatársa köteles maszkot viselni.

 

A fenti védelmi intézkedés betartásáról a vendéglátó üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.

 

Az ott foglalkoztatottakon túl, a vendéglátó üzleten belül tartózkodás, az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében és a vendéglátó üzlet mellékhelyiségének használata céljából az ehhez szükséges időtartamig megengedett, azzal, hogy a vendéglátó üzleten belül a megrendelt étel, illetve ital fogyasztása tilos.

 

Ezeket a tilalmakat nem kell alkalmazni

  • a munkahelyi étteremre, illetve büfére,
  • a szálláshelyen található étteremre, illetve bárra, ha ott kizárólag a szálláshely vendégét szolgálják ki,
  • a köznevelési intézmény, valamint a szakképző intézmény menzájára, valamint büféjére, ha ott kizárólag a nevelési, oktatási intézmény dolgozóját, illetve a nevelési, oktatási intézmény tanulóját szolgálják ki,
  • az egészségügyi intézményben található étteremre, illetve büfére.

 

A Kormány felhívja a vendéglátó üzletek üzemeltetőit arra, hogy a vendéglátó üzletekben az általános közegészségügyi és járványügyi szabályokat fokozottan érvényesítsék.

 

A vendéglátó üzletekre vonatkozó fenti rendelkezéseket és minden más korábban elrendelt védelmi intézkedést (maszkviselés, távolságtartás, ingyenes parkolás, kijárási korlátozás eset 10 és reggel 5 óra között, stb.) továbbra is alkalmazni kell 2021. május 23. napjáig.

Vendéglátó terasz ingyenes használata

 

Az egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 176/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet alapján 2021. december 31. napjáig a közterülethez közvetlenül csatlakozó vendéglátó üzletnek az üzemeltetője, bérlője vagy tulajdonosa a közterület (terasz) használatára a közterület-használati hozzájárulás megfizetése nélkül ingyenesen jogosult.

 

A használó a közterületnek a közterülethez közvetlenül csatlakozó vendéglátó üzlet előtti részét – a vendéglátó üzlet közterületen működő terasza működtetése céljából – a vendéglátó üzlet közterülethez csatlakozó épülethatára szélességében használhatja.

 

Köznevelési intézmények működése

 

A Kormány 177/2021. (IV. 15.) Korm. rendelete alapján az óvodákban a 2021. március 8. napjával elrendelt rendkívüli szünet 2021. április 19. napjától megszüntetésre kerül.

 

2021. április 19. napjától az általános iskolák 1–4. évfolyamain (alsó tagozat) a tantermen kívüli, digitális munkarend megszüntetésre kerül, az általános iskolák 1–4. évfolyamai (alsó tagozat) rendes munkarendben működnek.

 

Az általános iskolák 5–8. évfolyamai (felső tagozat), a középiskolák, valamint a szakképző intézmények 2021. május 9. napjáig tantermen kívüli, digitális munkarendben működnek.

 

A köznevelési intézmények és a szakképző intézmények valamennyi évfolyama 2021. május 10. napjától rendes munkarendben működik.

 

Téglás, 2021. április 16.

 

 

Szilágyi József László

jegyző

';