Nagy forgalmú közlekedési létesítmények zajcsökkentési intézkedési terve.
A környezeti zaj kezeléséről és értékeléséről szóló 280/2004. (X. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rend.) értelmében a rendeletben meghatározott éves forgalomnagyságot meghaladó közlekedési létesítményekre stratégiai zajtérképet és zajcsökkentési intézkedési tervet kell készíteni és rendszeres időközönként felülvizsgálni. A Korm. rend. 1. § (3) bekezdés b) pontja és a (3a) bekezdés b) pontja az előbbi feladat ellátását a közlekedésért felelős miniszter által kijelölt szervezethez telepíti. A miniszteri kijelölés alapján a fő közlekedési létesítmények közül a nagyforgalmú vasutak (30 000
szerelvény/évnél nagyobb forgalmú vasútvonalak) és a nagyforgalmú közutak (3 millió jármű/évnél nagyobb forgalmú országos közúti szakaszok) stratégiai zajtérképeinek és intézkedési terveinek elkészítését és felülvizsgálatát a KTI Közlekedéstudományi Nonprofit Kft. (a továbbiakban: KTI) végzi.
Tájékoztatom, hogy a Korm. rend.-ben előírtaknak megfelelően a KTI elkészítette a nagyforgalmú közutakra és a nagyforgalmú vasutakra vonatkozó intézkedési tervek tervezetét (intézkedési tervjavaslat).
Az intézkedési tervjavaslatok egyeztetésének eljárásrendjéről a Korm. rend. 11. §-a rendelkezik. Az ebben foglalt előírások alapján az intézkedési tervjavaslatokat a KTI az érintett települési önkormányzatok részére továbbítja. A tervjavaslatok nyilvánosságra hozatala és az észrevételek megtételének lehetőségére és módjára vonatkozó tájékoztatás az önkormányzatok feladata. A társadalmi egyeztetést követően a KTI a beérkezett vélemények figyelembevételével véglegesíti az intézkedési terveket.
Letölthető mellékletek:
- Stratégiai zajtérképezés III. ciklus Intézkedési tervek Műszaki dokumentáció
- Stratégiai zajtérképezés III. ciklus Műszaki dokumentáció
- Stratégiai zajtérképezés III. ciklus Általános leírás
- Stratégiai zajtérképezés III. ciklus Intézkedési tervek Általános leírás
Bővebb információ a Polgármesteri Hivatalban