Helyi ízek szeretettel

Ismét nagy sikerrel zajlott a "Helyi ízek szeretettel" elnevezésű akció.


A Hajdúsági Hagyományőrző Lovas Klub 2017-ben indította adventi ételosztás programját, mely 2018-ban is nagy sikerrel zajlott. A kezdeményezés jóvoltából a karácsonyt megelőző 4 hétvége szombati napjain ízletes meleg étel kerülhetett a rászorulók asztalára. A menüsor jellegzetes helyi ételekből állt, melyet nagy lelkesedéssel készítettek el az amatőr szakácsok: Szilágyi Ferenc, Rós Lajos, Ferencz József, Szabó László, Vass Lajos, Borsos Péter és felesége. Köszönet nekik érte, hiszen nagy odaadással, sok munkával és szívvel-lélekkel készítették a finom ebédeket.

Az ételek kiadagolását a képviselő-testület tagjai vállalták magukra, a kiszállítást pedig a Polgármesteri Hivatal és a Szociális Gondozási Központ munkatársai, a történelmi egyházak munkatársai és a Városi Polgárőr Szervezet tagjai segítették.

A program, melynek során 4 alkalommal 3-300 fő rászoruló személy jutott meleg, tápláló ebédhez, a helyi önkormányzati vezetők, egyéni vállalkozások és cégek finanszírozásából tudott megvalósulni.

Kivitelezők: Szilágyi Ferenc Hajdúsági Hagyományőrző Lovas Klub Roós Lajos Hajdúsági Hagyományőrző Lovas Klub Ferencz József Hajdúsági Hagyományőrző Lovas Klub Kemecsei Sándor Hajdúsági Hagyományőrző Lovas Klub

Fő támogató: 
Téglás város Önkormányzata
TUX Kft. Reál élelmiszer - Forgács Sándor
Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet
Hajdúsági Hagyományőrző Lovas Klub 

 

Támogatók:

Czibere Béla polgármester,
Chebliné Kocsis Erzsébet alpolgármester,
Majoros Lászlóné képviselő,
Papp László képviselő,
Sárga Antal képviselő,
Szabó Mónika képviselő,
Szegedi Attila képviselő,
Szilágyiné Bodnár Erzsébet képviselő 
Membrán Áruház - Kárándi Imre,
Sipos Sándor faipari vállalkozó, 
100-as  - Rezes Csaba
Dorza Bt. Rezes Csabáné,
Balogh Gábor - Baromfibolt,
Suhaj Ferenc - zöldségbolt,
Bek Pál Kertbarátkör,
Ofra Róbert vállalkozó,
Eurointernet Kft. - Szabó Csaba,
Téglás Transz Kft. - Nyíri Sándor,
Pannónia Kincse Kft.- Nagy Gyula
Borsos Péter és felesége, 
Sigér Miklós - Sigér pékség,
Csobán Sándor - Csobán 2000 Kft,
Némeczki Zoltán és munkatársai,

Városi Konyha,
Vas Lajos,
Karsai Sándor - Karsai Zöldség Kereskedés,
Ibolya Butik,
Gázszer Kft.,
Czelder Attila - Czelkom Fortuna Bt.,
Téglási Polgárőr Szövetség

 

';