Nyári élménytábor

A Téglási Bölcsőde, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében jelenleg zajló táborban kalandos időutazáson vesznek részt a gyerekek.


Az első nap az őskor jegyében zajlott, sátorépítéssel, barlangrajz-festéssel, kőbalta készítéssel. A keddi napon pedig látogatást tettek a debreceni Déri Múzeumban, ahol nagyon érdekes múzeumpedagógiai foglalkozáson tekintettek be az ókor világába. A szerdai napon a középkor és kora újkor jegyében a gyerekek a téglási Református Templom történetével ismerkedtek, és a templom rejtett zugaiba is bepillanthattak, megcsodálták az orgonát, majd a templomtoronyból is vethettek egy pillantást a városra. Ezután a Helytörténeti Kiállítóteremben ismerkedhettek a múlt tárgyi emlékeivel.A délutánt játékos kézműves foglalkozásokkal, lovagi eszközök készítésével és bájital-keveréssel töltik a gyerekek. Csütörtökön a Degenfeld-Schomburg Kastélyba látogatnak a gyerekek, pénteken pedig, az időutazás utolsó állomásaként a debreceni Agora Élményközpontba kirándulnak, majd a Nyugattól Keletre Egyesület által kialakított klubszobában ismerkedhetnek meg a legújabb technológiai eszközökkel.

A tábort az Önkormányzat segíti és támogatja, a programkínálatban pedig a Déri Múzeum, a téglási Református Egyházközség, a Téglási Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény, a Nyugattól Keletre Egyesület, a Degenfeld-Schomburg Kastély tulajdonosi cégcsoportja és a Városi Konyha segíti.

Az egész napos tábort, mely újdonságként jelent meg az intézmény kínálatában, nagy érdeklődés övezi.

';