26. Városnap

Színes programok várták a téglási 26. városnap látogatóit.


A gyerekeket a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia szórakoztatta.  Volt városnapi aszfaltrajzverseny, falshmob, Trapp Party futóverseny, büntetőrúgó- asztalitenisz- verseny, és kiderült, kik Téglás legerősebb emberei 2017-ben. A Debreceni Old Timer Club jóvoltából régi autókban, motorokban gyönyörködhettek a vendégek. Kísérőprogramként ingyenes egészségügyi szűrés, esküvői fotókiállítás, játszóház, kincskeresés és lufihajtogatás állt a lakosság rendelkezésére. A rendezvényen a szervező önkormányzat mellett a város intézményei, civil szervezetei is aktívan közreműködtek. A délutáni ünnepi műsorban Czibere Béla polgármester és Tasó László államtitkár köszöntötte a megjelenteket, majd helyi díjak, kitüntetések átadására került sor.
„Téglás Városért” kitüntetést kapott Szabó Mónika óvodavezető. Pánya Miklósné köztisztviselő „Téglásért díszoklevél” elismerésben, Kocsis László testnevelőtanár, edző „Sport díj”-ban részesült. Ezt követően hallhattuk Iván Ildikó Téglás, az én városom című versét, majd a helyi tánccsoportok: az iskolai balett szakkör, az Ördögmotolla Néptáncegyüttes, a Lesz Dance és a DFDC mutatták be új produkcióikat. A jó hangulatról a nyíregyházi Gerome, a debreceni LED Zenekar és a téglási Slack Zenekar gondoskodott. A városnapi majálist a Hooligans fergeteges koncertje, majd parádés tűzijáték zárta.

Köszönjük, hogy velünk tartottak!

 

a fotógaléria feltöltése folyamatban....

';