Elszármazottak találkozója

„Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.”
                                                            (Tamási Áron)


                                              

Tisztelt téglásiak és kedves volt téglási lakosaink, elszármazottaink!

 

2016. április 30-én újból megrendezzük a településről elszármazottak találkozóját; idén a Polgármesteri Hivatal Tanácstermébe várjuk azokat a téglásiakat, akik már nem Tégláson élnek, de kötődnek szülővárosukhoz, s szívesen látogatnának haza, egy baráti találkozóra.  Az elszármazottainknak lehetőséget biztosítanánk arra, hogy egy kötetlen beszélgetés keretében találkozzanak egymással, másnap pedig együtt ünnepelhessenek az itt élőkkel a 25. jubileumi városnapi ünnepségen.

A tavalyi évben közel 50 fő vett részt az első ízben megrendezett „Téglásról elszármazottak baráti találkozóján”. Bízunk abban, hogy 2016-ban is találkozhatunk mindazokkal, akik jelen voltak, és új tagokkal is bővül a baráti kör.

A kezdeményezés jegyében kérem az elszármazottakat, hogy a mellékelt adatlap kitöltésével segítsék gyűjtőmunkánkat; a város lakosságát pedig arra kérjük, hogy szíveskedjenek felhívásunkat téglásról elszármazott ismerőseik részére továbbítani!

A kitöltött adatlapokat elektronikusan a kozmuvelodes@teglas.hu címre vagy nyomtatott formában a Polgármesteri Hivatal, 4243 Téglás, Kossuth u. 61. szám alá várjuk.

Érdeklődni a 06-20-361-8726-os telefonszámon illetve a Polgármesteri Hivatal 9. sz. irodájában lehet Tompa Tibor Csabáné vezető főtanácsosnál.

                     

                                                                                                                                                                               Czibere Béla polgármester

 

Jelentkezési lap

 

';