Legnépszerűbb

Kultúrházak éjjel-nappal

A Téglási Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény, idén is csatlakozva az országos rendezvény-sorozathoz, február 2.-án, du. 17 órától kezdődően nyitotta meg Kerekesné Papp Éva textilszobrász „Ráncba szedett textilek” című tárlatát.


A határainkon túl is átnyúló események célja, hogy a művelődési intézmények ráirányítsák a figyelmet a helyben hozzáférhető kulturális értékekre, és az intézmények a helyi társadalomban betöltött közösségépítő szerepére.
 

A programok központi „Helyben van a sokszínűség” mottója idén a farsangi időszak vidámságát, színes kavalkádját kívánta tükrözni, melynek során településünkön, több más rendezvény mellett intézményünk az anyagok újrahasznosítása jegyében kialakult, és mára kedvelt hobbiból művészetté váló textilszobrászat alkotásait mutatta be.
    

A Kerekesné Papp Éva által készített darabok, ennek a meglehetősen új technikának az alkalmazásával az önkifejezés rendkívül kreatív és esztétikus formái, ugyanakkor konkrét funkcióval bíró használati tárgyak, melyek megalkotásának pusztán a képzelet szab határt.
 

A tárlaton megjelenteket Németi Katalin intézményvezető köszöntötte, majd bemutatta a textilszobrászat történetét, technikáját, illetve az önmagát folyamatosan képezve egyedi stílust, arculatot kialakító alkotót.

A farsangi hangulathoz illő, színes műsorban a Valcer Táncstúdió  versenytáncosai: Szakál Evelin és Kerekes Krisztián, valamint a Téglási Teátristák társulatának tagjai: Sigér Dóra, és Sáreczki Gyula közreműködtek.

    
A tárlatot az érdeklődők 2018. március 2.-ig tekinthetik meg a könyvtár nyitvatartási rendjében.
Mindenkit szeretettel várunk!

    

A rendezvényről készült képek itt megtekinthetők! 

 

';