Tájékoztatás méhészek számára

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ( NÉBIH ) szükséghelyzeti engedélyeket adott ki a Cruiser OSR 322 FS, Cruiser 350 Fs, Poncho 600 Fs, Ellado, Nuprid 600 Fs Red rovarölő csávázószerekre repce, kukorica, és napraforgó vetőmag csávázására és vetésére. A kiadott szükséghelyzeti engedélyek az idei szezonban az említett kultúrák jelentős területi hányadát érintik.


Az említett készítményekkel történő csávázás a jelenlegi tudományos eredmények ismeretében nem jelent elfogadhatatlan kockázatot a méhek számára, ha a méhcsaládok kedvező egészségügyi állapotban vannak és a kezelt kultúráknál a méhek röpkörzetén belül folyó növényvédelmi tevékenység során a kezelések az engedély okiratokban foglalt utasítások szigorú betartása szerint valósulnak meg.

Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a vizsgálatok során a méhekre ártalmatlan tulajdonságot sem sikerült igazolni. A neonikotionidok használatának másfél évtizedes magyarországi tapasztalatai alapján a repce, napraforgó és kukorica csávázása szabályszerű csávázása esetén nem okozott kimutatható károsodást a méhekre. Sőt, a csávázott kultúrák esetében kisebb a valószínűsége és gyakorisága méhekre kockázatos permetezőszerek használatának.

A fentiek mérlegelésével a méhészek dönthetnek, hogy a csávázószerrel kezelt virágzó állományokban a méhek letelepítésével vagy távol tartásával kívánják folytatni az évi méhészeti tevékenységüket.

';