Ezüstcsengő 2017

Az időjárás viszontagságai ellenére jó hangulatban zajlott a főtéren megtartott Ezüstcsengő rendezvény.


Sajnos az eső miatt sok fellépőről le kellett mondanunk, hiszen a nyitott színpadot nem tudtuk bemutatókra használni. Elnézést kérünk mindazoktól, akik lelkesen készültek, ám nem tudtak most fellépni. Mindazoknak, akik pedig kitartottak és hozzájárultak a jó hangulatú együtt ünnepléshez, szívből köszönjük a közreműködést. Varga Miklós tanár úr hajdúhadházi tanítványai, Balogh Barbara és Balogh Lakatos Sarolta, a Téglási Teátristák karácsonyi verseket és dallamokat hoztak el nekünk. Az Ezüst Alkony Népdalkör pedig a téglási betlehemes műsorát mutatta be a megjelenteknek. Nagy öröm volt látni, ahogyan az idősebbek együtt énekeltek, verseltek a szereplőkkel, elmúlt betlehemekre emlékezve, és nagyszerű volt az is, hogy a kicsi gyerekek milyen érdeklődve figyelték a remek produkciót. Czibere Béla polgármester úr az ünnepi köszöntőjében a közösség összefogásában rejlő erőt hangsúlyozta, majd meggyújtotta az adventi koszorú gyertyáit. 
A közös karácsonyfa-díszítéshez az esős idő ellenére is találtunk segítőket, de folytatjuk a díszítést a jövő héten, ha kellemesebbé válik az idő. Önök is hozhatnak díszt, s bármikor főtéren jártukban felhelyezhetik a város karácsonyfájára.
A Mikulás, köszönhetően Téglás Város Polgárőr Szervezetének és Kolompár László elnöknek, feledhetetlen vidám perceket hozott a gyerekeknek, a szép kézműves termékek és a finom ételek a felnőtteknek. Idén is nagy sikere volt az ovi-cukinak és a Bek Pál Kertbarátkör forralt borának is. A dekorációt a Polgármesteri Hivatal munkatársai, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai készítették a diákmunkások segítségével. A forró teáról és a tombolaajándékokról a Polgármesteri Hivatal munkatársai gondoskodtak.

Köszönjük a szorgoskodást, az önzetlenséget,a kitartást, a sok biztatást, a lelkesedést és a mosolyokat!

Most nem tudtunk jó időt varázsolni, de a szívekben melegség volt, és ez a legfontosabb - hiszen együtt ünnepelhettünk 2017 adventjén.

 

';