Helyi ízek szeretettel

Nagyon szép kezdeményezés indult Tégláson 2017. december 2-án.


Szilágyi Ferenc volt az ötletgazdája a Hajdúsági Hagyományőrző Lovas Klub kezdeményezésének, melynek jóvoltából az adventi időszak 4 szombati napján ízletes meleg étel kerül a rászorulók asztalára. December első, igazán hideg hétvégéjén nemcsak az étel, de az ötlet és a jó szívvel adott ajándék öröme is felmelegítette a téglásiak lelkét. A kezdeményezésben helyi ízek készülnek helyi szervezőkkel és közreműködőkkel, helyi támogatók segítségével helyi lakosoknak. A mai napon kb. 250 adag téglási gulyás került az edényekbe. Az ételek készítését Szilágyi Ferenc, Rós Lajos és Ferencz József végezte. A jó ügy mellé állt az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal is. A képviselő-testület tagjai az anyagi támogatás mellett az ételosztásban is segédkeznek. A helyi vállalkozók is szívesen adományoztak a jó ügy érdekében, így teljes mértékben sikerült az így kapott támogatásból kivitelezni a jótékonysági ebédosztást. A rászorulókhoz a kiszállítást a Szociális Gondozási Központ és a Polgármesteri Hivatal munkatársai, a Városi Polgárőr Szervezet tagjai, valamint az egyházak képviselői vállalták magukra. A nemes gesztusnak hála ismét bebizonyosodott, hogy a jó célok érdekében nagyszerűen tudnak együttműködni a téglási közösségek, szervezetek és magánszemélyek!

Az adventi ételosztás következő alkalmai:

december 9. (az Ezüstcsengő előtt)

december 16.

december 23.


Köszönjük mindenkinek a közreműködést, a segítséget, és áldott ünnepi készülődést kívánunk városunk minden lakosának!

  

 

';